Címlap Hírek IT / Mobil

IT és mobil

3d_mobilNem, ez nem a Samsung vagy a Panasonic következő 3D-TV-variációja, Petr Kubik cseh designer ugyanis még csak koncepció szintjén foglalkozik a 3D-s mobiltelefonnal. Annyi azonban már biztosnak tűnik, hogy az LG számára fogja kifejleszteni az egyelőre „3D Mobile Phone” néven futó modellt. 66x133x14 mm-es mérete még viszonylag semmi különöset nem takar, ha viszont hozzátesszük, hogy az érintőképernyős kijelzője szétnyitható lesz 177x104 mm-esre, akkor már mindjárt más a leányzó fekvése.

3d_kamera_telefonEgy teljesen új technológiával kísérletezik a Sharp, a cég olyan kamerát fejlesztett ki, mellyel 3D-ben lehet fényképezni és mindezt a mobilon meg is lehet nézni 3D-ben – szemüveg nélkül. Maga a fényképezőgép két képből állítja össze a 3D-s képet, így két mini kamerából áll a nagy kamera.A Sharp munkatársainak elmondása szerint az egyik legnagyobb kihívás a kamera méretének és súlyának a lecsökkentése volt. A mobil kijelzője 3,8 inches (9,7 centiméter). A 3D kamerás mobilok tömeggyártását már az idén elkezdték.

Forrás: index.hu

nokia_3DA két óriáscég egy ma még csírájában is alig létező technológia kialakítását tűzte ki célul: beszéljünk úgy a mobilunkon, mint Leia hercegnő Luke Skywalkerrel. Az Intel és a Nokia a finn Oului Egyetem közreműködésével kutatóközpontot hoztak létre, melynek célja, hogy a 3d megjelenítéshez és a virtuális valósághoz kapcsolódó szoftvert fejlesszenek ki mobileszközök számára. A projekten 24 mérnök dolgozik, akik az Intel és a Nokia közös fejlesztésű MeeGo operációs rendszerét használják. A fejlesztés célja, hogy egy olyan általánosan használható megoldást dolgozzanak ki, ami a legtöbb okostelefonon és táblagépen működik. Mika Setala, a Nokia stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója szerint a 3d alkalmazások, illetve a virtuális világok olyan terepet jelentenek a mobilok számára, ami forradalmasíthaja az iparágat.

Okostelefon_SharpSpeciális szemüveg nélkül is három dimenziós megjelenítéssel rendelkező okostelefon kiadását fontolgatja a Sharp.

A cég áprilisban mutatta be a szemüveget nem igénylő 3D-s technológiáját, amivel egyelőre csak kis kijelzőket lehet gyártani. Valószínűleg a készülő telefon fényképezőgépe is képes lesz a 3D-s képek készítésére. A mobil egyéb jellemzőiről, a felhasznált operációs rendszerről egyelőre nem nyilatkozott a Sharp.
A japán legnagyobb mobilgyártójának számító Sharp viszonylag gyengén szerepel a világpiacon, ezen akar javítani a térbeli kijelzős mobillal a cég. A Sharp korábban a Microsoftnak gyártott készülékeket, de a Kin mobilok hatalmas bukásként végezték a szoftver hibái miatt.

3D_telefonÁprilis elején kiderült, hogy a Motorola 3D-s mobilt fejleszt. Az androidos készülékről most kiszivárogtak az első fotók. Elképzelhető, hogy hamarosan piacra dobják a 3D-s mobilt.Április elején került nyilvánosságra, hogy a Motorola szabadalmi kérvényt nyújtott be egy 3D-képes mobiltelefonra. Azóta kiderült, hogy a 3D-s Motorola Android platformra épül majd. A szabadalmi oltalomhoz csatolt rajz alapján feltételezhető, hogy a felső panelt lehajtva a hagyományos kijelző fölé kerül egy átlátszó panel, melyen át - a becsukott telefonon - 3D-ben nézhetjük a képeket, videókat és az alkalmazásokat is. A fedelet visszanyitva újra egy hagyományos kijelző kerül elénk.

További cikkeink...

4. oldal / 4

<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Keresés

Legfrissebb letöltések

Véletlen anaglif

3D-TV.hu a Twitteren


Facebook bejelentkezés

Olvassa mobilon is! (QR-kód)

QR Code

Partnerek





film-mozi-figura

RSS csatorna

RSS