Amikor hiányzik a harmadik dimenzió - Fókuszban a sztereovakság

„3D-ben a mozikban” – gyakran hallhatjuk a televízióban, vagy olvashatjuk a plakátokon egy-egy premierfilm kapcsán. Bár a háromdimenziós technológia nem mai találmány, elterjedése csak mostanra vált valóra. Robbanásszerű fejlődése nem marad érdeklődés nélkül; egyre több ember dönt úgy, hogy beül egy 3D-s filmre, hogy átélhesse azt az élményt, mikor az egyes karakterek szinte „lemásznak a vászonról”.

Azonban ez a rohamléptékű változás nem ragadt meg a vetítőtermek falai között; számos helyen találkozunk azzal a ténnyel, hogy a 3D nem csak a mozikat, hanem az otthonokat is egyre inkább meghódítja. Mindezen felül gyakran látunk a televízióban 3D-s eszközöket reprezentáló reklámokat, sűrűn belebotlunk műszaki lapokban vagy az interneten újabbnál-újabb fejlesztésekről szóló hírekbe, melyek azt igazolják, hogy a különböző megjelenítők, kijelzők, és egyéb eszközök technikai fejlődésé egyértelműen ezt az irányvonalat hivatott követni – közel- és távoljövőben egyaránt. Ilyen környezetben miért ne érezhetné úgy az ember, hogy része akar lenni az élménynek? De vajon mindenki átélheti a 3D nyújtotta látványt?

Sokan már akkor szembesülnek a technológia hátulütőjével, mikor popcornnal a kézben ülnek valamelyik 3D-s filmen. Ugyanis hiába helyezték fel a 3D szemüveget, a látott kép homályos, kettőzött, mindamellett a szem gyorsan fárad, megfájdul. Némelyek csalódottan vonulnak ki a film végén, és többé nem kívánnak hallani a technológiáról, míg mások gyanakodni kezdenek, hogy talán valami nincs rendben a szemükkel. De mi okozhatja a problémát?

Szinte egyetlen hazai szaklap vagy internetes szakoldal fókuszába sem került ez a jelenség, illetve – mondjuk ki – betegség. Mivel a 3D forradalma töretlenül hódít, és egyre több embert ragad magával, így mindinkább előtérbe kerül az a fogalom, mely a 3D technológiával készült tartalmak ádáz ellenségének tekinthető: a sztereovakság. Mielőtt elmélyednénk ennek részleteiben, tekintsük át, hogyan működik az emberi szem, illetve hogyan látjuk a minket körülvevő világot három dimenzióban.

A három dimenziót a szélesség, a magasság, és a távolság (vagy mélység) irányok adják. A szemek közti minimális eltolódásnak köszönhető a mélylátás, melynek meglétével az ember tájékozódni tud a térben – akinek ez jól működik, annak egy 3D-s film megnézése során sem kell erőltetnie a szemeit.

Azonban bizonyos esetekben nem működik megfelelően ez az úgynevezett együttlátás; ennek kiváltó oka lehet a kancsalság (strabismus), a két szem erősségének (dioptriájának) különbsége, vagy a látóideg valamilyen betegsége.

Sokakban megfogalmazódhat a kérdés: ha valakinek hibás a térlátása, hogyhogy nem veszi észre a valódi környezetben? A válasz egyszerű: a mindennapi életben annyira hozzászokik az ember ehhez, hogy gyakorlatilag nem veszi észre a valódi térbeli látás hiányát. A legtöbben csak akkor ütköznek ebbe a problémába, miután jegyet váltottak valamely digitális technikával készült alkotásra.

A sztereovakság előfordulása gyakorinak mondható: átlagosan az emberek 10-15%-ának van olyan szemproblémája, ami az együttlátás zavarát okozza, vagyis körülbelül minden tízedik ember nem rendelkezik tökéletes mélylátással.

Sokáig úgy hitték a szakemberek, hogy a 3D látás nem fejleszthető, azaz aki sztereovakságban szenved, valószínűleg sosem kezelhető ki belőle. Azonban ezek az elméletek megdőlni látszanak: egyre több orvos, szakember foglalkozik a betegség kezelésével, és arra a megállapításra jutottak, hogy a térlátás tanulható, illetve tanítható – ehhez azonban szakszerű kezelésre van szükség. Arról kevés információ van, hogy Magyarországon milyen lehetőségek vannak az efféle kezelésekre.

A gyártók egyelőre nem foglalkoznak a sztereovaksággal, de minden bizonnyal dolgoznak a megoldáson, és ebbe az irányba is lépnek valamit a jövőben, ugyanis az a fentebb említett 10-15% nem nevezhető elenyésző százaléknak. Amennyiben tömeges igény lesz arra, hogy a térlátással nem rendelkezők is élvezhessék a 3D tartalmakat (akár 2, akár 3D-ben), a gyártók kénytelenek lesznek reagálni rá.

A televíziók fejlesztése is abba az irányba halad, hogy pár éven belül az otthonokban is a 3D TV legyen a standard. Valószínűleg az ilyen készülékek képesek lesznek a sugárzott 3D adást visszaalakítani 2D-sre, így a szemproblémákkal küzdőknek sem kell lemondaniuk a televíziózásról.